Különös Világ

Különös Világ

A jövő városi autója lehet a Hiriko?

2015. augusztus 05. - Blackwolf

Spanyolországban egy olyan kis elektromos járművet hoztak létre, ami egyszerre több aktuális városi problémát is megoldhat. Az autó tervezése már 2003-ban elkezdődött és 2012-re készült el az első prototípus. Maga az ázsiai csengésű név, a baszk "városi autó" szavakból tevődik össze.
 Ez a kétszemélyes kis városi cirkáló több igazi különlegességet is szolgáltat. Az egyik ezek közül, hogy mind a négy kerék önállóan forgatható, így az autó egy helyben is képes megfordulni. Ráadásul minden egyes kereket különálló villanymotor hajtja. A kocsi hatótávolság egy feltöltéssel 120 km, ami egy városi autóhoz képest egészen kiváló. De az igazi különlegesség még csak most jön. Hiriko 2,5 méteres tengelytávját egy mozdulattal 1,5 méteresre lehet csökkenteni, így egy átlagos parkolóhelyre akár három autó is elfér egymás mellé, ami egy nagyvárosban hatalmas előny jelenthet. 

Az autót egyébként a 2013-as Genfi autó kiállításon mutatták be. Az európai unió volt elnöke Jose Manuel Barroso is elismerően beszélt a környezetbarát járműről. Elterjedését a viszonylag alacsony 4 millió forint körüli ára is indokolhatja. Egyenlőre azonban még kérdéses, hogy mikor futhatunk össze ezzel a futurisztikus kis autóval akár Budapest utcáin is. 

süti beállítások módosítása